Csendben, veled
Mókuskerék körbe jár…
Tenni-vágyás rácsa már
ott feszül az ablakon.
Baktatok tovább vakon…
Ezer utat megtennék,
csak, hogy azt mondd rám: Elég!
Hadd emésszen fel a tűz! –
elismerés fénye űz…
Lángok füstje ébreszt fel:
futtomban feledtem el,
Ki gödrömből kiásott,
gyengéd kézzel megmosott.
Árnyékomba takarózz,
szavam mélyébe mártózz,
lapozd végig szivemet! –
így szól a te Istened.
Ülj le, csendbe burkolózz,
ismeretembe hajózz,
s a munkának idején,
Lelkemmel küldelek Én.
